CSSP-ZENEOKTAT-2023-0191
2023/24-ben folytatni tudtuk rendszeresen megtartott havi kurzusainkat, a Csoóri Sándor
Alap segítségével, Virágvölgyi Márta vezetésével, aki a tiszakóródi népzene rejtelmeibe
vezette be a tanuló ifjúságot, a nyárra való tekintettel betekintettek a széki népzene
rejtelmeibe, csak, hogy a nyár se teljen gyakorlás nélkül. Alkalmanként Fekete Antal „Puma”
is segítséget nyújtott a kísérő hangszereken való boldoguláshoz, valamint Győry Dániel a
kezdő hegedűsök fejlesztésével és a zeneelmélet alapjaival segítette munkánkat. Ezeken az
alkalmakon kívül még egy két és fél napos mesterkurzus is tartottunk, ahol tiszakóródi és
magyarpalatkai muzsikákkal ismerkedhettek az érdeklődők. A tiszakóródi zenét Virágvölgyi
Mártától, Nagy Zsolttól és Mohácsy Alberttől sajátíthatták el a tanulni vágyók, a
magyarpalatkai muzsikát pedig Koncz Gergelytől, Fekete Antal „Pumától”, Havasréti Páltól,
valamint Codoba Martin „Florintól”. A helyszínek biztosításáért köszönetet mondunk az üllési
Fontos Sándor Általános Iskolának, az Üllési Déryné Művelődési ház és Könyvtárnak,
valamint Üllés Nagyközség Önkormányzatának.












Megrendezett alkalmak:
2023.09.16-17. Szeptemberi hétvégi kurzus
Kezdő:Magyarbődi népzene (Borbély Zsuzsanna)
Haladó: Tiszakóródi népzene (Virágvölgyi Márta és Fekete Antal)
2023.10.14-15- Októberi hétvégi kurzus
Kezdő: Magyarbődi népzene (Borbély Zsuzsanna)
Haladó: Tiszakóródi népzene (Virágvölgyi Márta és Fekete Antal)
2023.11.03-05 Őszi Homokháti Mesterkurzus
Haladó hegedű: Tiszakóródi népzene (Virágvölgyi Márta-Árendás Péter-Lelkes András)
Mester hegedű: Magyarpalatkai népzene (Koncz Gergely-Fekete Antal-Havasréti Pál)
2023.12.28-29 Decemberi hétvégi kurzus
Kezdő hegedű: Magyarbődi népzene (Borbély Zsuzsanna)
Haladó Hegedű: Tiszakóródi népzene (Virágvölgyi Márta-Fekete Antal)
2024.01.20-21. Januári hétvégi kurzus
Kezdő hegedű: Dél-Alföldi népzene (Borbély Zsuzsanna)
Haladó Hegedű Széki Népzene (Virágvölgyi Márta-Fekete Antal)
2024.02.17-18 Februári hétvégi kurzus
Kezdő hegedű: Dél-Alföldi népzene (Borbély Zsuzsanna)
Haladó Hegedű Széki Népzene (Virágvölgyi Márta-Fekete Antal)
2024.03.16-17 Márciusi hétvégi kurzus
Kezdő hegedű: Dél-Alföldi népzene (Borbély Zsuzsanna)
Haladó Hegedű Széki Népzene (Virágvölgyi Márta-Fekete Antal)
2024.04.05-07 – Tavaszi homokháti mesterkurzus
Középhaladó: Széki Népzene (Virágvölgyi Márta-Fekete Antal-Havasréti Pál)
Haladó: Abaújszinai népzene Potta Géza (Koncz Gergely-Árendás Péter-Lelkes András)
2024.05.18-19 Májusi hétvégi kurzus
Kezdő Dél-Alföldi népzene (Borbély Zsuzsanna)
Középhaladó: Széki Népzene (Virágvölgyi Márta-Fekete Antal)
2024.06.15-16 Júliusi hétvégi kurzus
Kezdő Dél-Alföldi népzene (Borbély Zsuzsanna)
Középhaladó: Széki Népzene (Virágvölgyi Márta-Fekete Antal)
Elnyert támogatás: 2 600 000 Ft